Azt szokták mondani, hogy a remény hal meg utoljára. Nos, vannak helyzetek, amikor az a szerencsés, ha túléljük a reményt, sőt, egyenesen jó hír, ha végre meghal. Hogy melyek ezek a helyzetek?
Mit tehetünk, ha belül mardos bennünket a szégyen amiatt, ami gyerekkorunkban történt velünk? Ha felnőttkorunkban ezer és egy nehézséget okoznak azok a sérülések, amelyekről nem is beszélhetünk?
Családállítások alkalmával gyakran jönnek elő tettes-áldozat történetek a múltból. Ezek egy részéről tudunk a családi legendáriumból, ilyenek például a háborús traumák, kivándorlás, kitelepítés, stb.