Mindannyiunknak van egy alapjátszmája. Egy olyan, korai tapasztalatokon alapuló “társasjáték” amely a legtöbb tevékenységünk, reakciónk okainak a legeslegmélyén húzódik.
Az állandó áldozati szerepből sokat lehet nyerni (energiát, időt, pénzt), de azt nem szoktuk világosan látni, mi mindennel fizetünk ezekért az előnyökért.
Mi történik, ha valakit meg akarunk óvni a fájdalomtól, ami egy szerette elveszítése miatt éri? A jószándékkal tényleg a pokolba vezető útra rakosgatjuk a köveket?