Az állandó áldozati szerepből sokat lehet nyerni (energiát, időt, pénzt), de azt nem szoktuk világosan látni, mi mindennel fizetünk ezekért az előnyökért.
Képesek vagyunk-e átmenni Mória bányáin és szembenézni a saját Balrogunkkal? Képesek vagyunk-e a legmélyebb fájdalmainkat, félelmeinket megmutatni annak az embernek, akivel megosztjuk az életünket?
Mit tehetünk, ha belül mardos bennünket a szégyen amiatt, ami gyerekkorunkban történt velünk? Ha felnőttkorunkban ezer és egy nehézséget okoznak azok a sérülések, amelyekről nem is beszélhetünk?
Mi történik, ha hosszú ideig nem nézünk rá olyan érzésekre, helyzetekre, problémákra, amik fájdalommal, félelemmel, agresszióval, szorongással töltenek el? Tényleg szabadok maradhatunk?