A léggömb

A néni a kórházi ágyon feküdt. Majdnem elveszett a nagy, fehér fémrácsos ágyban. A teste vézna volt és könnyű, a karja aszott és ráncos. Az arca azonban sima volt, teljesen ránctalan, leszámítva a két szemöldöke közötti függőleges árkot, ami az olvasás közbeni állandó szemöldökráncolástól alakult ki. A néni imádott olvasni, de a szemei egyre inkább felmondták a szolgálatot és már az egyre erősebb dioptriájú szemüvegek sem segítettek. Kilencvennyolc éves volt. 

Feladta az olvasást, letette a kezéből P. G. Wodehouse A nénikém nem talpig úrinő című könyvét és körülnézett a szobában. Az ablakban virágcsokrok sorakoztak, amik a hétvégi látogatásokból maradtak itt. Az unokahúgai és a gyerekeik jöttek látogatóba. Saját családja nem volt, mert apácaként élte az életét, eleinte egy zárdában, aztán amikor a zárdát 1948-ban feloszlatták, “civilben”. 

Az egyik csokor különösen tetszett neki. Bár a virágok kezdtek megfáradni, a rájuk kötött lila léggömb még kitartott. Minden folyosóról jövő légáramlattal táncolt egy kicsit, mintha próbálna elszabadulni. Az unokahúga mondta, hogy a gyerekei ragaszkodtak a léggömbhöz. Elmosolyodott, ahogy a csillogó szemű, szőke ikerpárra gondolt. Jó volt látni, hogy milyen feltartóztathatatlanul hömpölyög tovább az élet generációról generációra. 

Megesett a szíve a léggömbön. Látszott rajta, hogy nagyon szabadulna már. Míg a virágok hervadoztak, a léggömb egyre táncolt. Héliumtól duzzadó lilasága vágyakozva libbent az ablak felé minden alkalommal, amikor valamilyen légáramlat megmozdította. 

A néni megpróbált felkelni az ágyból. Nehezen ment, mert már nagyon gyenge volt. Lassan, óvatosan mozgott és amikor végre elért az ablakhoz, megfogta a hideg rézkilincset. Erőlködött egy ideig, hogy elfordítsa, de végül sikerült. Ezután kibogozta a léggömb lila szalagját és szorosan fogta nehogy felrepüljön a szoba tetejéig, mert onnan nem tudta volna visszahúzni. Régen elég magas volt, elérte volna, de mostanra a teste egészen apróra összement. Csak a kezei és a lábfejei maradtak aránytalanul nagyok. Sosem értette, hogy miért van ez. 

Az ablakon beáramló huzat hevesen megtáncoltatta a lila léggömböt, ami pontosan úgy, mint  láncon tartott kutya a láncát, feszegetni, rángatni kezdte a vékony lila szalagot. 

– Jól van már, jól van! – mondta neki halkan a néni – Mindjárt kiszabadulsz! Türelem!

Rövidebbre fogta a léggömb szalagját, hogy könnyebben ki tudja tenni az ablakon. Egy fél percig még nézte, ahogy a lila lufi táncol a szélben, aztán kitárta a tenyerét. 

A léggömb végre kiszabadult. Sebesen szállni kezdett a széllel, és vetett még egy bukfencet búcsúzóul. 

A néni lassan botorkálva visszafeküdt az ágyba és sokáig nézett ki az ablakon a léggömb után. Már régen nem látta, mégis jólesett elképzelnie, hogy merre jár. 

Mire a nővér hozta a vacsorát a néni már nem élt. Csendesen elaludt. A kórházi ágya mellett sürgés-forgás támadt, de ez őt már nem érdekelte. 

A léggömb a déli széllel utazott az első kerületbe és elrepült a ház felett, ahol a néni évtizedekig élt, azután északnak fordult és meglátogatta a bankfiókot, ahová minden nap pontosan fél nyolcra bejárt dolgozni. Sosem késett. 

Fordult a szél és a bankfióktól észak-nyugati irányba vitte a léggömböt, az pedig sebesen elrepült a zárda felett, ahol a néni nevelkedett, azután ment tovább egészen a határig. Megnézte a régi házat, belibbent a gyümölcsösbe, ahol a kiöregedett fák helyét már újak foglalták el, egy pillanatra megállt a kiürült tyúkol felett, azután hirtelen örvénybe került, ami vitte feljebb, feljebb, egyre magasabbra. Egy fodros szoknyás kislány és az anyukája éppen ekkor léptek ki a posta ajtaján. A kislány meglátta a léggömböt és felkiáltott: 

– Nézd, anyu! Ott egy léggömb! Milyen szép színe van!

A kislány és az édesanyja hosszan néztek a léggömb után. Egészen addig, amíg apró ponttá nem zsugorodott és el nem tűnt a hatalmas kékségben a szemük elől. 

A kislány felnevetett. Boldog volt. Érezte, hogy a léggömb végre szabad.

Ha tetszett a novella, olvass bele regényeimbe, A Játékmesterbe, A nő, aki jobban szerette a kutyáját, mint az embereket-be vagy a nemrég megjelent A Tükörkészítőbe is! Nem fognak csalódást okozni!

FRISSÍTÉS: A könyveket mostantól az Eszkuláp Állatvédő Egyesülettől lehet megrendelni min. 3000 Ft adomány fejében, amelyből a teljes befolyó összeg az egyesület munkáját támogatja.