Egy belvárosi bolt napsütötte polcán pillantottam meg a kristályananászt. Olyan volt, mintha villám csapott volna belém. A polcra éppen besütött a kora délutáni nap és a kristályananász csillogva fürdőzött a sugaraiban. Azonnal tudtam, hogy meg kell szereznem. Az ára egészen horribilis volt, de akkor sem tudtam otthagyni. Tisztában voltam vele, hogy ez a vásárlás akár az őrültség kategóriájába is sorolható, mert így biztosan nagyon, de nagyon össze kell húznom magam a hónap végéig, mégsem tudtam mit tenni, a kristályananász megbűvölt.
Az eladó is furcsán nézett rám, mintha nem értette volna miért ad ennyi pénzt valaki egy ehetetlen ananászért, de ez sem érdekelt. A súlyos, selyempapírba tekert zsákmányt belerejtettem egy szatyorba és széles mosollyal az arcomon vonultam kifelé az üzletből. Fantasztikus érzés volt, hogy megvan! Az enyém a szikrázó, gyönyörű kristályananász! A lépteim könnyűnek tűntek, a lelkem eksztatikus táncot járt.
Ahogy sétáltam a buszmegálló felé szatyromban a kristályananásszal, lassan-lassan felocsúdtam a kábulatból. A szatyor füle mély barázdát vágott a tenyerembe, ami minden lépésnél egyre jobban sajgott. Elgondolkodtam, hogy hogyan fogok ajándékot venni a legjobb barátnőmnek a születésnapjára most, hogy elköltöttem a spórolt pénzem. Számolgatni kezdtem. Az albérletre futotta még, a rezsit is kinyögöm valahogy. Ha a munkahelyem melletti kifőzdében eszem ebédet és vacsorára műzlit, akkor kihúzom a hónap végéig.
Amikor idáig jutottam a gondolatmenetemben, hirtelen görcsbe rándult a gyomrom. De mi lesz a diákhitellel? Miből fizetem ki a törlesztőrészletet?
A szatyor a kezemben ólomsúlyú lett. Leültem a buszmegállóban a padra és óvatosan magam mellé tettem a csomagot. Belenéztem, szétnyitottam a selyempapírt és megláttam a kristályananász leveleit. Megsimogattam a sima, hideg felületet. Tényleg nagyon tetszett ez az ananász. Tudtam, hogy őrültség, tudtam, hogy nem szabadna így éreznem, hiszen csak egy szépen megformázott üvegdarab volt az egész, mégis biztos voltam benne, hogy képtelen lennék megválni tőle. Ha arra gondoltam, hogy elveszíthetem, elszorult a torkom és a sírás kerülgetett. Bármennyire is igyekeztem ellenállni, néhány könnycsepp ki-kicsordult a szememből és így nem akartam felszállni a buszra. Két busz is elment, mire összeszedtem magam és végre uralkodni tudtam az érzelmeimen.
Eldöntöttem, hogy ha törik, ha szakad, megtartom a kristályananászt! Ha kell, akkor naponta csak két kiflit eszem a következő három hétben, de nem mondok le róla!
Ezzel az elhatározással szálltam fel a hazafelé tartó buszra. A szatyrom még mindig nehéz volt, de már nem volt ólomsúlyú. A kristályananász békésen pihent benne és én magamhoz öleltem, amikor felszabadult egy hely és leülhettem. A végállomáson szálltam le, már csak hárman voltunk a buszon. Az ajtóban előre engedtem a kisgyerekes anyukát, mert a kislánya már szemmel láthatóan nagyon türelmetlen volt. Óvatosan lépkedtem le a busz lépcsőin, vigyázva, nehogy odaüssem valamihez az ananászt.
Csak pár háztömböt kellett gyalogolnom hazáig. Amikor beléptem a lakásba, óvatosan letettem az ananászt a párnázott székre, ami az előszobában állt. Nem akartam elővenni addig, amíg mindent el nem rendeztem. Amikor végre lepakoltam és átöltöztem, odaléptem a szatyorhoz és vigyázva kibontottam a csomagot. Ott volt a kezemben a kristályananász. Melegség öntötte el a szívem, elmosolyodtam, bevittem a nappaliba és lassan, óvatosan letettem a polcra. Pont odafért édesapám képe mellé. Ahogy ránéztem a képre megint potyogni kezdtek a könnyeim. Megsimogattam az ananászt és a könnyeken át mosolyogva mondtam:
– Apa, emlékszel még mennyire fintorogtam, amikor először kóstoltattad meg velem az ananászt?
Ha tetszett a novella, olvass bele regényeimbe, A Játékmesterbe, A nő, aki jobban szerette a kutyáját, mint az embereket-be vagy a nemrég megjelent A Tükörkészítőbe is! Nem fognak csalódást okozni!
FRISSÍTÉS: A könyveket mostantól az Eszkuláp Állatvédő Egyesülettől lehet megrendelni min. 3000 Ft adomány fejében, amelyből a teljes befolyó összeg az egyesület munkáját támogatja.