Biztonság

Ernie gyerekkorától kezdve biztonsági játékos volt. Már három évesen két homokozólapátot vitt a játszótérre, hátha egy erősebb elveszi vagy egy kedvesebb elkéri a másikat. Így biztosan maradt egy, amivel játszhatott. Amikor nagyobb lett, minden reggel háromszor ellenőrizte, hogy a tornazsákja megvan-e és minden nap magával vitte a csibesárga bogár matchboxát, ami megvédte az esetleges rossztól, ami rá várhatott valahol kint a nagyvilágban. Ernie nem nagyon kedvelte a társaságot, az embereket kiszámíthatatlannak tartotta és semmit nem utált annyira, mint a kiszámíthatatlanságot. A szüleinek ez egyfelől nagy könnyebbséget jelentett, mert tudták, hogy amit Ernievel megbeszéltek az bizony úgy is lesz, de sokszor nehézséget is okozott, mert amit Ernievel megbeszéltek, annak bizony úgy is kellett lennie. Így fordulhatott elő az is, hogy amikor Ernie kilenc éves lett, október 12-én, ők voltak az egyetlen család, akik szakadó esőben álltak a zsiráfok kifutója előtt a vadasparkban, mert Ernienek megígérték, hogy a születésnapján elviszik majd. Bár a kirándulás nem változtta be a hozzá fűzött reményeket, Ernienek a biztos rossz sokkal inkább ínyére volt, mint a bizonytalanság. 

Ernievel tizenéves korában sem volt semmi gond. Amikorra megbeszélték mindig hazajött este, bár nem bulikba járt, sokkal inkább a helyi Scrabble klubot látogatta. A szülei sokszor beszélgettek arról, hogy a fiúk finoman szólva is merev, de ezt sosem mondták Ernienek. Végül is mindenki más, lehet hogy ő így lesz boldog. Ernie továbbra is kitűnő tanuló volt és egyből fel is vették az egyetemre, tizenkilenc évesen boldogan koptatta a jogi egyetem padjait, majd húszévesen jelentkezett közgazdásznak is. Mire huszonöt lett, mindkét diplomáját megszerezte és úgy érezte, hogy végre biztos lábakon áll a világban. Beszélt három nyelvet és mind jogi, mind gazdasági szempontból értette a világot. Biztos volt benne, hogy ezután már nem érhetik nagy meglepetések ha szorgalmasan dolgozik és tisztességesen él. Gondosan elkerülte a kockázati zónákat. Nem bulizott, nem járt a kollégáival inni az új munkahelyén, csak a céges vacsorákon tette tiszteletét, de ott is nagyon visszafogottan szórakozott. Szeretett elméleti fejtegetésekbe bocsátkozni a jog és a közgazdaságtan jelentős kérdéseiről, de sokszor észrevette, hogy kiürül körülötte az asztal és a kollégái itt-ott kisebb csoportokba verődve beszélgetnek. Ernie ennek ellenére nem érezte egyedül magát, mindig úgy tekintett magára, mint aki kissé különc, de jobban érti a világot, mint a többiek. A mélyebb megértés pedig biztonságot adott. Nézte a kollégái és egyetlen barátja Willi tutajának sodródását az időről-időre rendszeresen bekövetkező kisebb-nagyobb magánéleti és munkahelyi katasztrófák között és igyekezett kimaradni a hullámhegyek és hullámvölgyek ciklikus váltakozásából. Willi próbált lazítani Ernie komolyságán és igyekezett belevinni őt mindenféle butaságba, bulikba, bizonytalan kimenetelű nőügyekbe. Ernie azonban nagyon tudatosan ellenállt minden ezirányú kísérletnek. 

A harmincas évei közepén találkozott egy nála valamivel fiatalabb nővel, Sandra a huszas évei közepén járt. Épp akkor kezdett jogi asszisztensként az irodájukban. Ernienek azonnal megtetszett a komoly kinézetű, visszafogottan mosolygós nő. Sokat beszélgettek a szünetekben és fél év múlva már szinte mindennap együtt ebédeltek. A nő olyan volt mint ő. Nem szerette a bizonytalanságot, megbízható volt és nagyon profi abban, amit csinált. Ernienek tetszett a komolysága, az elkötelezettsége a munkája iránt, vele biztonságban érezte magát. Egy év múlva már egy párt alkottak. Az irodában teljesen külön szigetként működtek, de ez egyáltalán nem zavarta őket. A napjaik a munkahely és az otthonuk közötti ingázással telt, amibe minden második nap beiktatták a bevásárlást is. Mivel Sandra már korábban elhatározta, hogy harmic éves korára két gyereket szeretne megszülni, így Ernie eljegyezte a lányt. Az esküvő a megismerkedésük második évfordulóján tartották. A lagzin csak a szűk család vett részt és Willi, mert sem Ernienek, sem Sandrának nem volt sok barátja. Ernie itt találkozott először Sandra nővérével, Alex-el. Amikor a nő megérkezett Ernie szinte sokkot kapott, annyira különbözött a két testvér. Alex harsány volt és megbízhatatlan, a szertartásról is késett tíz percet. Mivel ő volt Sandra tanuja, kénytelenek voltak megvárni. A nő egy testhezálló hosszú, sötétkék selyemruhát viselt fehér strasszos lapossarkú papucscipővel, a haját egyszerű copfba fogta. A gyűrűsujján egy vastag, háromféle aranyból készült karikagyűrű csillogott. Ez volt az egyetlen ékszer, amit viselt. Sandra családja megkönnyebbült sóhajjal nyugtázta az érkezését. A szertartás gyorsan lement, az ebédet pedig egy közeli étteremben tartották. Sandra szeme csillogott a boldogságtól és ez elfeledtette Ernievel Alexet, akinek már a puszta létezése és jelenléte miatt is rosszat sejtett. A nőből áradt a kiszámíthatatlanság, ez pedig pánikszerű állapotot idézett elő Ernienél. Az ebéd alatt leginkább a szülők beszélgettek, Sandra és újdonsült férje egymás kezét szorongatták és pár percenként szerelmesen összenéztek. Amikor Ernie a felesége felé fordult, óhatatlanul is a látókörébe került Alex. A gyomra ettől idegesen görcsbe rándult. A fejében már megjelentek a képek, ahogy a nő beköltözik hozzájuk, mert a pasija, férje megverte vagy kirúgták az állásából, ahová mindennap késve jár be, pontosan úgy, ahogy a szertartásról is elkésett és felborítja békés, kiszámítható életüket. Ernie egy kissé átverve érezte magát. Az esküvő előtt már egy fél évvel megismerte Sandra családjának összes tagját, kivéve a nővérét, aki Firenzében élt és szinte sosem jött haza látogatóba. A fejében felépítette egy másik Sandra képét és még örült is neki, hogy a sajátja mellett talált még egy családot, amely ennyire megbízható. Éppen az esküvője napján kellett rájönnie, hogy Alex esetében az alma igencsak messze esett a fától. Alex hangosan nevetett, amikor a pincér véletlenül kiöntötte a kávéját az asztalra. Szegény fiatalember nagyon zavarba jött, de a nő rátette a kezét a karjára és megnyugtatta. Hangosan bocsánatot kért a pincértől, mintha ő lökte volna ki a kezéből a csészét, azután odasúgta neki: 

– Mondja a főnökének, hogy én hadonásztam és azért borult ki a kávé! – majd rákacsintott a fiúra és folytatta a kelletlen társalgást a szüleivel. 

Ernie nem kapott levegőt. Ezek szerint a hazugság, simán belefér Alexnél. Az arcán olyan pánik tükröződhetett, ami már Sandrának is feltűnt. A felesége kérdésére, hogy mi baja, csak megrázta a fejét és annyit bökött ki: semmi. Gyorsan összeszedte magát és igyekezett tudatosítani, hogy Alex az esküvő után visszautazik Firenzébe és valószínűleg a karácsonyok kivételével nem sokat fognak találkozni. Abban biztos volt, hogy a gyerekeit nem engedi majd felügyelet nélkül a közelébe. 

Három évvel később karácsonykor éppen szenteste érkeztek meg Sandra szüleihez két gyermekükkel, Josh-al és Trudieval. Alexet fel kellett volna venniük a pályaudvaron, de a nő Brüsszelben lekéste a csatlakozást és csak másnap reggel érkezik majd meg. A mobilját is Firenzében felejtette.

Alex másnap reggel futott be, éppen akkor, amikor a család éppen az ajándékbontás után reggelizett. Az arcán hatalmas mosollyal lépett be a konyhába, a kezében csomagok. Josh és Trudie boldog visongásba kezdtek, ahogy meglátták. Ernie pedig nagyon kényelmetlenül érezte magát. Egyszerűen nem értette, hogy mit esznek a gyerekei a kiszámíthatatlan nagynénin, akivel szerencsére tényleg csak karácsonykor találkoztak. 

Alex miután megölelte a gyerekeket, végigpuszilt mindenkit. Amikor Erniehez ért, a férfi magán is megdöbbent, mert várta a nő érintését. Érezte édeskés parfümjének illatát és puha bőrének érintését a frissen növesztett arcszőrén át is. Az egész csak egy pillanatig tartott, azután Ernie vett egy nagy levegőt és újra a tojásrántottára koncentrált. Nem tudta mire vélni ezt a pillanatnyi zavart, de úgy döntött nem is foglalkozik vele. A gyerekek kibontották Alex ajándékait és boldogan kacarásztak, ahogy a nagynénjük tologatta nekik a kisvasutat és átöltöztette a babát, amit Trudie kapott. Ernienek feltűnt, hogy a gyerekek eddig nem is igen nevettek, csak most, hogy a nagynénjük megérkezett. Ettől elszomorodott egy kicsit, de szerencsére Sandra apja áthívta a társaságot a nappaliba, ahol a fa alatt már kibontott ajándékhalmok hevertek. A nagyszülőktől Ernie és Sandra kérésére kapott, gondosak kiválasztott fejlesztőjátékokra a gyerekek rá sem hederítettek. Annál inkább tetszett nekik, amit Alextől kaptak. A következő két nap azzal telt, hogy Josh után futkostak a lakásban, aki körbe-körbe tologatta a kisvasútját és a leglehetetlenebb helyekre mászott be vele és hallgatták Trudie boldog gügyögését a babának, aminek Alex a két nap alatt még két ruhát horgolt. 

Ernie sokszor azon kapta magát, hogy Alexet követi a tekintetével. A nő mindannak az ellentéte volt, amit szeretett a feleségében. Egy perc nyugalom sem volt körülötte. Nem azért, mert folyton figyelmet követelt, hanem azért, mert minden percben csinált valamit. Csinos csákót hajtogatott Joshnak a tányérja mellé a szalvétájából, szalagból és hullámcsattból csinált Trudienak hajdíszt az egyébként még elég gyér babahajába, rendet csinált a konyhában vagy átültette a szülei virágait. Erniet nagyon idegesítette, hogy a nő nem tud nyugton maradni, bár azt el kellett ismernie, hogy elképesztően kreatív volt és nagyon szép dolgok kerültek ki a keze alól. Sandra pontosan a nővére ellentéte volt. A legtöbbször csendesen olvasott vagy halkan játszott a gyerekekkel, amikor otthon voltak. Ernie szerette ezt a nyugalmat, mert így könnyebben át tudta gondolni a munkahelyi feladatait, amikből most, hogy partner lett a jogi irodában, egyre több volt. 

A két nap hamar eltelt és Ernie felsóhajtott, amikor végre Alex elindult hazafelé. Ő vitte ki a vonatállomásra. Az úton alig beszéltek, mert a nő tudta, hogy a férfi kényelmetlenül érzi magát a felületes csevegéstől. Az állomáson Ernie kiszállt és mire Alex kikászálódott a kocsiból, már ki is vette a bőröndjét a csomagtartóból. Ott állt a bőrönd mellett és nézte, ahogy a nő megteszi felé a azt az öt-hat lépést az anyósüléstől a bőröndig. Mintha villám csapott volna belé, egy pillanatra a elveszítette a realitásérzékét, úgy érezte, mintha Alex lenne a felesége és ő most éppen kikísérte volna az állomásra. Amint a nő odaért hozzá, már lendült is a karja, hogy átölelje, magához húzza és búcsúzóul megcsókolja. Szerencsére időben észhez tért és inkább átadta a nőnek a bőröndöt. Alex odahajolt hozzá, megpuszilta és közben annyit mondott: 

– Vigyázz a húgomra!

Ernieben olyan zsibongás támadt ahogy a nő lehelete a füléhez ért, amilyet még soha életében nem érzett. A gyomra elszorult, a lábai elgyengültek és teljesen elsápadt. Olvasmányaiból tudta, hogy a szörny felébredt benne és hogy most egy hosszú és kemény küzdelem veszi kezdetét, amely próbára teszi majd az önuralmát, az elveit és veszélyezteti mindazokat az értékeket, amelyeket olyan drágának tartott. Éktelen haragra gerjedt a nő iránt, aki már eltűnt az állomás fotocellás ajtajai mögött. 

Zaklatottan ért vissza Sandra szüleihez és a következő két nap, amit még náluk töltöttek sem segített lecsillapítani a kéjsóvár szörnyeteget, amely fürkésző szemekkel és kiélesedett fülekkel vadászott minden Alex-szel kapcsolatos hírre, régi családi történetre. Minden információt elraktározott, hogy megfelelő időben segítsen majd becserkészni a vadat. Ernie nem ismert magára, mintha hirtelen két személyisége lett volna. Az egyik a megbízható, kockázatot kerülő férj és apa, a másik pedig a vadászó hím, amely nem nyugodhatott addig, amíg meg nem szerezte, amit akart. A sápadtság és az étvágytalanság állandó társai lettek. Sandra aggódva figyelte a férjét. Végül vége lett a két pokoli napnak és Ernie abban reménykedett, hogy ha hazaérnek és távol kerülnek a helytől, amely felébresztette a szörnyeteget, elmúlik ez a skizofrén állapot. Az első pár hétben valóban jobb lett a helyzet, a munkahelyén annyiféle feladat várta, hogy azt sem tudta hová kapjon. Mivel a munkahelyi problémákon még otthon is rágódott, így sikerült elaltatnia a szörnyet. Ám minden alkalommal, amikor Sandra szóba hozta a szüleit, a hím azonnal feléledt tetszhalott állapotából és mohón leste az Alexről leeső információdarabokat. Ernie utálta magát ezért. Úgy érezte, hogy megcsalja a feleségét és hogy olyan veszélyforrást hurcol magával minden egyes pillanatban, ami bármikor romba döntheti az egész életét. 

Fogalma sem volt mit tegyen. Éjszakánként sokat fennmaradt és újraolvasta a fiatalkori klasszikusokat, de azokban minduntalan csak arról volt szó, hogy a szerelem és a vágy hogyan veszi el az emberek eszét és ha engednek neki hogyan dönt romba mindent körülöttük. Ernie már tizenévesen is megvetette azokat, akik enyire nem tudtak uralkodni magukon, így most magát végtelenül utálta. 

Nem is vette észre, de májusra teljesen eltávolodott a családjától. Szinte állandóan a szobájában ült, dolgozott vagy egyszerűen csak bámult maga elé és igyekezett féken tartani a lelke fortyogását. 

Sandra többször próbált beszélni vele, mert érezte, hogy valami nagyon nincsen rendben, de Ernie mereven elzárkózott előle. Hogyan is mondhatta volna el a megbízható, kedves és számára oly tökéletes feleségének, hogy a nővérére vágyik? Egyre inkább elszigetelődött a problémájával és közben egyre jobban elhanyagolta a családját is. 

Egy nap arra ment haza, hogy Sandra elvitte a gyerekeket a szüleihez és beszélni akart vele. Ernie szívverése felgyorsult. Mi lehet a baj? Elhagy? Nem szeret már? 

Sandra elmondta, hogy az elmúlt hónapokban sokszor rosszul érezte magát, nehezen emésztett és végül elment orvoshoz. Találtak egy daganatot a vékonybelén, ami elég nagy. Aznap kapta meg a szövettan eredményét és szerencsére a daganat jóindulatú, de így is ki kell operálni. 

Ernie nem kapott levegőt. Amíg ő a dolgozószoba magányában vergődött a szörnnyel, addig a felesége beteg lett és nem is szólt róla? Ráadásul egyedül csinálta végig azt a három szörnyű hetet, amíg várta a szövettan eredményét? 

Ernie tudatában végre, hosszú hónapok után fény gyúlt. A ködös eshetőség, amiről eddig csak halvány elképzelései voltak, hogy a szörny miatt elveszítheti a családját, a betegség miatt hirtelen nyomasztó opcióvá szilárdult. A hím ott állt vele szemben, erősen és büszkén, várva, hogy végre megadja magát neki és felfalhassa Ernievel együtt az egész életét. Hosszú percekig néztek farkasszemet egymással. Ernie soha nem mert még csak a közelébe sem menni, de most valami azt súgta neki, odaléphet hozzá. Tett felé néhány bizonytalan lépést, azután egyre magabiztosabban lépkedett. Amikor odaért a szörnyhöz, lassan a fejére tette a kezét. Erre a hatalmas állat ellazult és lefeküdt a lábai elé. 

Ernie Sandra aggódó hangját hallotta, amikor magához tért. Ezek szerint elájult. Sandra azt hitte, a hír miatt és nagyon aggódott a férjéért. Tudta, hogy mennyire nem bírja a bizonytalanságot. Pontosan ez a megbízhatóság és ez a nyugodt erő volt az, amit annyira szeretett benne. Ernie átölelte a feleségét és hosszú hónapok óta először végre összekapcsolódtak. Sandra boldogan bújt az újra megtalált férfi karjába.

Ha tetszett a novella, olvass bele regényeimbe, A Játékmesterbe, A nő, aki jobban szerette a kutyáját, mint az embereket-be vagy a nemrég megjelent A Tükörkészítőbe is! Nem fognak csalódást okozni!

FRISSÍTÉS: A könyveket mostantól az Eszkuláp Állatvédő Egyesülettől lehet megrendelni min. 3000 Ft adomány fejében, amelyből a teljes befolyó összeg az egyesület munkáját támogatja.